Oktatóink

Bozsik Anna sífutó oktató

Bozsik Anna

testnevelő tanár ELTE ÁITFK,
sífutó szakedző TF,
sífutó oktató Bundessportakademie Wien,
nordic walking oktató TFTI

Három éves korom óta síelek, sífutóversenyzői pályafutásomat 1978-ban a BKV Előre sífutó szakosztályában kezdtem, majd a 1998-as Naganoi olimpiát követően fejeztem be. Három olimpián, négy biathlon, illetve két sífutó világbajnokságon vettem részt, valamint 1991-től 1998-ig szinte valamennyi biathlon világkupán is képviseltem Magyarországot. Közel ötven országos bajnoki aranyat nyertem pályafutásom húsz éve alatt, sífutásban, biathlonban és sírolleben, amelynek végén döntöttem úgy, hogy a versenysport után, a tömegsporttal fogok foglalkozni. 2000-ben indítottam útjára a Bozsik Sífutóiskolát. Az első oktatások az Anna-réten zajlottak, az első táborra pedig 2000 márciusában, Csorba-tónál került sor. Az iskola fennállásának első tíz évében közel 3300 tanítvány fordult meg "szabadtéri tornatermeinkben". Testnevelő tanári és sífutó szakedzői diplomámon túl, nagytudású és lelkes csapat is segít abban, hogy a Bozsik Sífutóiskola szakmai színvonala valamennyi tanítványunk igényét kielégítse.

Komlóhegyi János Szusza bácsiKomlóhegyi János (Szusza bácsi)

sífutó mesteredző,
nordic walking oktató (TFTI)

Közel ötven évet töltöttem a sífutó versenysportban, ebből harminc évet edzőként. A válogatott vezetőedzőjeként az eddigi legnagyobb magyar csapatot készíthettem fel a 1992-es Albertville-i téli olimpiára. A három évtized alatt több száz tanítványomat tanítottam meg síelni, akik több mint nyolcvan magyar bajnoki címmel hálálták meg munkámat. Büszkeséggel tölt el, hogy legeredményesebb tanítványom, Bozsik Anna, ennek a csodálatos sportágnak a népszerűsítését választotta hivatásul, és boldog vagyok, hogy tapasztalatommal segíthetem az iskola szakmai munkáját.

 

Bierbaum Károly ZergeBierbaum Károly (Zerge)

sífutó és nordic walking oktató INWA és TFTI

Zugligetben, sí versenyzők között nőttem fel, és a sielést együtt tanultam a járással. Tizenöt évig sífutóként versenyeztem, és az első öt évben igyekeztem mindent megtanulni dr. Németberta János edzőtől, és Kővári Károly mesteredzőtől. Versenyzői pályafutásom alatt előfordult, hogy lesikló versenyeken is eredményesen szerepeltem. Sífutásban számos alkalommal nyertem országos bajnokságot. Az iskola megalakulásától, vagyis alapítótagként kezdtem a sífutás oktatását 2001-től és 2006-óta a nordic walking - oktatását. Számomra az nyújtja a legtöbb örömöt, ha tanítványaim az apró finomságok elsajátításával kevesebb erőbedobással, gyorsabban és messzebbre jutnak.

 

Balogh Zoltán sífutó oktatóBalogh Zoltán

sportrekreációs edző TFTI
sífutó oktató Bundessportakademie Wien,
nordic walking oktató TFTI

Kenusként a sífutással, mint kiegészítő sporttal ismerkedtem meg tíz éves versenyzői pályafutásom első évében. Mindkét sportágban sikeresen gyűjtögettem az országos bajnoki címeket. Ma már azonban számomra az igazi sportélményt a sífutás és a nordic walking oktatása jelenti. Szeretem a kihívásokat, ezért legszívesebben a tanítványok kezdő lépéseit segítem.

 

 

 

Gál Éva sífutó oktatóGál Éva

sportrekreációs és aerobik edző TFTI
sífutó és nordic walking oktató TFTI

6 éves koromtól sportolok amatőr szinten (8 év művészi torna, szertorna, népitánc).
Sífutólécre először a 90-es évek elején álltam. Azonnal éreztem ez az én sportom! Magam tanulgattam másoktól lesve el a mozdulatokat, de éreztem ez nem tökéletes. Keresni kezdtem kinél és hol sajátíthatnám el a helyes technikát. Így kezdődött kapcsolatom a Bozsik Sífutóiskolával. 2002-ben az első óra az Anna réten, 2003-2004-ben néhány tábor majd a 2005/2006-os téli szezontól magam is a csapat tagja lettem. A NW oktatások szakmai felépítésében és alkalmazásában pedig már kezdettől részt veszek. Az iskolánál szerzett tudásom mellett remekül hasznosíthatom saját tornastúdiómban óraadóként szerzett tapasztalataimat is. Kedvenc foglalatosságom a bemelegítések és a nyújtások tervezése és vezetése.
Komoly feladatnak tekintem, hogy kimozdítsuk az embereket a fotelokból, íróasztalaik mögül, megismertessük velük a mozgás örömét és fontosságát, segítsük őket egy új életforma kialakításában, mely által egészségesebb, fittebb, önmagukkal elégedettebb emberekké válhatnak. Ezeket teszi lehetővé a Bozsik Sífutóiskola szervezett oktatásai és táborai.

Horváth Zsófi sífutó oktatóHorváth Zsófi

sífutó oktató Bundessportakademie Wien,

15 év alpesi sízés után 2005-ben szerettem bele a sífutósportba a Bozsik Sífutóiskola csapatának köszönhetően. A táborok és az oktatás hangulata az első pillanattól kezdve magával ragadott, és azóta aktívan űzöm ezt a sportágat. 2009 óta erősítem a Bozsik Sífutóiskola csapatát gyermek sífutó oktatóként. A sérült és egészséges gyermekekkel való foglalkozás számomra nem munkát, hanem örömöt jelent, ifjú tanítványaimmal együtt élvezem az oktatások minden percét. Célom, hogy a gyerekeknek átadjam a tél, a hó, a hegyek és a természetben való aktív mozgás szeretét, és sikerélményeket szerezzenek sportolás során.

 

Horváth Zoltán sífutó oktatóHorváth Zoltán (Zozó)

nordic walking oktató INWA
gyakorló nordic cruising oktató 

A sport pici gyermekkorom óta folyamatosan az életem része (foci, röplabda, biciklizés, túrázás, hegymászás, futás, úszás, golf, tenisz, síelés) A Bozsik Sífutóiskolával 2003-ban kerültem kapcsolatba, amikor feleségemmel és két gyermekemmel az Anna-rétre jártunk sífutásoktatásokra. A nordic walking 2007 őszén kapcsolódott be a rendszeresen űzött sportágaim közé. Hamarosan Zerge bíztatására el végeztem az INWA nordic walking oktatói tanfolyamát.
Oktatásaim során számomra fő szempont, hogy tanítványaimmal megismertessem a sportolás élményét. Szívesen adom át tudásomat, öröm látni tanítványaim fejlődését. Rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy az átadott tudásomnak, figyelmemnek szinte mindig a többszörösét kapom vissza. Nagyon jó érzés itt oktatónak lenni! Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak és sporttársaságnak aktív tagja lehetek.